Himnusz CXXI.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Rózsálló hajnalfény ragyog,

zeng már az égi háladal,

örömben ujjong a világ,

panaszt üvölt a kárhozat,

midőn az égi nagy Király

halál hatalmát megtöri,

s lábbal tiporva poklokat,

feloldja foglyok láncait.

Sírját nehéz kő zárta el,

őrzötte zsoldos őrsereg,

de fölkelt fényesen, s ragyog

a gyász fölött győzelmesen.

Az alvilági sóhajok

s fájdalmak oldódnak tehát,

mert fényes angyal hirdeti,

hogy Krisztus immár nem halott.

Maradj örökre, Jézusunk,

fényes húsvéti örömünk,

s kiket kegyelmed újraszült,

oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen,

ki feltámadtál győztesen,

Atyának, Léleknek veled

most és örökre tisztelet. Ámen.

Ferenc pápa: A pakisztáni merénylet aljas és esztelen bűntény!

Március 28-án, húsvéthétfőn Ferenc pápa határozott szavakkal ítélte el az előző napi pakisztáni merényletet, biztonságot kért a vallási kisebbségeknek, és arra biztatott minden hívőt, hogy életünk legnehezebb életszakaszait is próbáljuk a feltámadás fényében látni.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma, húsvéthétfőn, melyet az „angyal hétfőjének” is neveznek, még tele van szívünk a húsvét örömével. A nagyböjt ideje, a bűnbánat és a megtérés időszaka után, melyet az egyház különös intenzitással élt meg az irgalmasság szentévében, és a szent három nap szertartásai után ma is megállunk Jézus üres sírja előtt, s ámulattal és hálával elmélkedünk az Úr feltámadásának nagy misztériumáról.

Az élet legyőzte a halált. Az irgalmasság és a szeretet győzött a bűn felett! Hitre és reményre van szükség, hogy megnyíljunk erre az új és csodálatos horizont felé. Jól tudjuk, hogy a hit és a remény Isten ajándéka, és kérnünk kell: „Uram, add nekem a hitet, add nekem a reményt! Nagy szükségünk van rá!” Engedjük, hogy teljesen eltöltsenek bennünket azok az érzések, amelyek felhangzanak a húsvéti szekvenciában: „Igen, biztosak vagyunk benne: Az Úr valóban feltámadt!” Az Úr feltámadt közöttünk! Ez az igazság kitörölhetetlenül rányomta bélyegét az apostolok életére, akik a feltámadás után újra azt érezték, hogy követniük kell mesterüket, és a Szentlélekkel eltelve félelem nélkül elindultak, hogy mindenkinek hirdessék, amit szemükkel láttak és személyesen megtapasztaltak.

A mostani jubileumi esztendőben újra fel kell fedeznünk és különös intenzitással be kell fogadnunk a feltámadás vigasztaló örömhírét: „Krisztus, az én reményem, feltámadt!” Ha Krisztust az Atya feltámasztotta, akkor új szemmel és új szívvel nézhetjük életünk minden eseményét, még a legkedvezőtlenebbeket is. A sötétség, a kudarc, de még a bűn pillanatai is átalakulhatnak, és új utat hirdethetnek. Amikor elértük nyomorúságunk és gyengeségünk legmélyét, a feltámadt Krisztus erőt ad ahhoz, hogy felkeljünk. Ha rábízzuk magunkat, az ő kegyelme megment! A megfeszített és feltámadt Úr az irgalmasság legteljesebb kinyilvánulása, amely jelen van és működik a történelemben. Ez tehát a húsvéti örömhír, amely ma is elhangzik, és hallani fogjuk az egész húsvéti időben, pünkösdig.

Jézus szenvedéstörténetének és feltámadásának csendes tanúja volt Mária. Ott állt a kereszt alatt: nem tört össze fájdalmának súlya alatt, hanem megerősítette a hite. Meggyötört anyai szívében mindig égve maradt a remény lángja. Kérjük, segítsen, hogy mi is teljesen be tudjuk fogadni a feltámadás húsvéti örömhírét, s hogy át tudjuk ültetni azt mindennapi életünk konkrét körülményei közé.

Szűz Mária adja meg nekünk azt a hívő bizonyosságot, hogy életutunk minden megszenvedett lépése, a húsvét fényével megvilágítva, áldássá és örömmé válik számunkra és mások számára, különösen azoknak, akik az önzés és a közöny miatt szenvednek.

Szólítsuk meg tehát hittel és áhítattal Máriát a Mennynek királyné asszonya kezdetű imádsággal, amely az úrangyalát helyettesíti az egész húsvéti időben.

A szentatya szavai a Regina caeli elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap Közép-Pakisztánban a szent húsvétot vérbe borította egy gyalázatos merénylet, amely számos ártatlan embert mészárolt le, nagyrészt a keresztény kisebbség családjait – főleg nőket és gyermekeket –, akik egy közparkban gyűltek össze, hogy a húsvétot örömben megünnepeljék. Szeretném kifejezni közelségemet mindazokhoz, akiket ez az aljas és esztelen bűntény sújtott, és azt kérem, imádkozzunk az Úrhoz a sok áldozatért és szeretteikért. Felhívom annak a nemzetnek a világi hatóságait és társadalmának minden tagját, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy visszaadják a biztonságot és a nyugalmat a népnek, különösen a legsérülékenyebb vallási kisebbségeknek. Még egyszer megismétlem, hogy az erőszak és a gyilkos gyűlölet csak fájdalomhoz és pusztításhoz vezet; a tisztelet és a testvériség az egyetlen út a béke eléréséhez. Az Úr húsvétja indítson minket még erősebben imára Istenhez, hogy megfékeződjék az erőszakosak keze, mely rettegést és halált vet, és szeretet, igazságosság és megbékélés uralkodhasson a világon. Imádkozzunk mindazokért, akik meghaltak ebben a merényletben, aztán a családtagokért, annak a nemzetnek a keresztény és etnikai kisebbségeiért!

Üdvöz légy, Mária…

A ma is tartó húsvéti hangulatban szívből köszöntelek mindannyiatokat, Olaszországból és a világ különböző részeiből érkezett zarándokok, akik azért jöttetek, hogy részt vegyetek ezen a közös imádságon. Mindig emlékezzetek a liturgiának arra a szép kifejezésére: „Krisztus, az én reményem, feltámadt!” Ismételjük meg háromszor közösen: „Krisztus, az én reményem, feltámadt!” „Krisztus, az én reményem, feltámadt!” „Krisztus, az én reményem, feltámadt!”

Kívánom mindannyiatoknak, hogy örömben és lelki békében töltse ezt a hetet, amelyen végighúzódik Krisztus feltámadásának öröme. Hogy mélyebben átélhessük ezt az időszakot, hasznunkra lesz, ha mindennap elolvasunk egy evangéliumi szakaszt, amelyben a feltámadás eseményéről van szó. Csak öt percet szánjuk rá, nem többet, hogy elolvassunk egy szakaszt az evangéliumból. Ezt ne felejtsétek el!

Szép és áldott húsvétot kívánok mindenkinek! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Húsvétmásnapja

Húsvétmásnapja

Az evangéliumi beszámolók szerint húsvét napján mindenki ugyanarra a kérdésre keresi a választ: hová tűnt Jézus holtteste a sírból? Az asszonyokat a jószándék vezette Jézus sírjához, hogy a temetés napján idő hiányában elmaradt balzsamozást utólag elvégezzék. Az üres sír látványán elcsodálkoznak, majd sietve elindulnak, hogy elmondják a hírt az apostoloknak. Nem Jézus feltámadásáról akarnak hírt vinni, hanem csupán arról, hogy az Úr teste nincs a sírhelyen. Útközben találkoznak a feltámadt Krisztussal, aki megmutatja magát előttük. Jelenlétét többféle módon érzékelik: látják őt, hallják szavát, amikor köszönti őket, és megérinthetik őt, amikor lábához borulnak. Szó sem lehet valamiféle érzéki csalódásról vagy képzelődésről. S bár bizonyos szempontból a feltámadt Jézus megdicsőült teste hasonlít a halála előtti testéhez, mégis vannak különbségek, amelyek a későbbi találkozások során megmutatkoznak. A megdicsőült testre ugyanis már nem érvényesek az evilági fizikai törvények, képes megjelenni bárhol.
A főpapok is magyarázatot keresnek az üres sírra, amikor a katonák beszámolóját meghallgatják. Ők inkább kitalálnak egy hazugságot, mert ez könnyebb számukra, mint hittel elfogadni az igazságot Krisztus feltámadásáról.
Elindulok-e a húsvéti hit útján?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Áldott vagy, szentháromságos Istenem, akire halandó szem nem tekinthet, aki leírhatatlan dicsőségben rejtőzöl, s aki mégis megvilágosítod szívünk szemét bölcsességed ajándékával, és lelkünk belső szobájában feltárod magadat nekünk. Áldalak téged, aki mindeneket fenntartasz! Hálát adok neked, hogy nem hízott bikák égő áldozatában leled tetszésed, hanem a szív töredelmében és az igazság cselekedeteiben.

 

HÚSVÉTVASÁRNAP:

HÚSVÉTVASÁRNAP:

Stációs templom: Sancta Maria Major-bazilika

 
«Ez a nap, melyet az Úr alkotott nekünk, örvendjünk és ujjongjunk!» Felértünk a hegyre; a győzelem teljes; amire vágytunk a 40 napi böjtben, ami ádventtől kezdve előttünk lebegett, ma megvalósult: a világosság győzött a sötétség felett. Az isteni kegyelem napja most sugárzik melegen és világítóan. Adventben sötétség volt és vágyakozva vártuk a világosságot. Karácsony éjjelén hirtelen jött ez a világosság és megteremtette a világosságágát. «A világosság pompája felkelt a szent város (Egyház) fölött.» Ez a megtestesülés ünnepkörének örömhíre. De ebbe a fényes ragyogásba árnyék vegyül, az örömujjongásba egy fájdalmas hang is belevegyül és egyre erősebb lesz. «És a világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem ismeri meg.» A fájdalom motívumát már Karácsony hetében hallottuk és ettől kezdve nem is némult el soha. Hetvened vasárnaptól kezdve pedig ez lesz a vezető ének; áttör minden hangon és böjt első vasárnapján már látjuk «az isteni» Dávidot, amint megkezdi küzdelmét az óriási Góliáttal. Az egész böjtöt összefoglalhatjuk ebbe: «A világosság küzd a sötétséggel.» Ebben benne van Krisztus történeti küzdelme a zsidósággal;az ö szenvedése, de benne van Krisztus küzdelme azok lelkében, kiknek a világossághoz kellene jönniök, tehát a keresztségre készülők és a vezeklők lelkében. A világosságnak látszólag alá kell merülnie. Krisztus meghal a kereszten. De mégis ugyanoly hirtelen, mint ahogy Karácsonykor az éj sötétjében felragyog a fény, úgy kél most, a szomorú nagyhét után a feltámadás napja fel, hogy örökké világítson. Ez a Húsvét az ünnepek ünnepe. Az egyházi évnek kimagasló pontja. Ez kelt csak azután hangos, ujjongó örömet szívünkben.

1. Urunk feltámadása
Krisztus saját erejéből támadt fel sírjából. Soha nem hallott és nem látott csoda ez. Megcáfolhatatlan bizonyíték, hogy hatalma volt az életét odaadni és azt visszavenni; hogy ö nem pusztán ember volt, hanem az emberalakban köztünk megjelent Isten. Tehát igaz, amit tanított, igaz a mi hitünk, hogy a bűn hatalmából megszabadultunk. Innen a tiszta öröm, ami az Anyaszentegyházat és a hívő nép szívét átjárja. Mert öröménekeiben nem csupán Krisztusnak halottaiból való feltámadását ünnepli a liturgia, hanem a szíveknek és a lelkeknek a feltámadását is egy új, egy jobb életre. «Ahogy Krisztus halottaiból feltámadt, úgy járjunk mi is az életnek új útjain.» (Róm 6,4)

2. Az ünnep jelentése és tartalma
A húsvéti liturgiának lényege és tartalma, tehát Krisztus dicsőséges feltámadása és ezzel a bűn és a halál hatalmából való megváltásunk befejezése, tehát a mi feltámadásunk most a kegyelem életére és egykor az örök boldogságra. Ez a fenséges eszménykép ott állt eleven valóságként az ősegyházban az újonnan megkereszteltekben, akik a bazilikákban tartott istentiszteleteken fehér keresztelőruhájukban ékeskedtek és megtérésük első buzgósága a hivők közösségét a keresztény erényes életben megerősítette. Ezért emlékezik meg a liturgia ünnepélyes szövege még ma is róluk. Azért a húsvéti liturgia minden részében mintegy a lélek mennyei örök dicsőségének visszavert fénye. Minden egyes istentiszteleten keresztülcseng a zsoltáros szava: «Ez az a nap, amelyet az Úr alkotott nekünk, örüljünk és ujjongjunk.» (Zsolt 117,24) – Húsvéti öröm valóban ma is számunkra, amikor az Isten és az oltár ünnepi díszbe öltözve fénylenek és a boldog alleluja szinte nem akar megszűnni. Ez a húsvéti öröm kifáradhatatlan erővel egy teljes hétig tart. Az ünnepnek külön sequentiája, saját prefációja van, amelyek az Üdvözítőt magasztalják dicsőségében. A húsvéti sequentia fenséges párbeszéd az Úr feltámadásáról. Szerzőjét nem ismerjük pontosan. Egyesek Szent Damiani Péternek (†1072), sokan pedig Wipónak, II. Konrád udvari káplánjának tulajdonítják. (†1048)

Sequentia (részlet): csodálatos viadallal megvívott az élet és a halál: és az élet meghalt vezére uralkodik élve.

Himnusz CXX.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Urunknak áldott napja ez,

szent fényességgel virradó,

világnak átkos vétkeit

kiontott szent vér mossa le.

Eltévedt ember hitre tér,

vakok szemében gyúl a fény;

s hogy irgalmat nyert a lator,

félelmünk immár megszűnik!

Ámulnak mind az angyalok

látván a bűnbánó latort,

ki bízva Krisztushoz kiált,

s menny üdvösségét élvezi.

Csodálandó nagy szent titok:

világnak bűnét elveszi,

s a testben járók vétkeit

eltörli Krisztus teste már.

Mi más lehetne nagyszerűbb?

Bűnt megbocsát az irgalom,

félelmet űz a szeretet,

s új életet hoz a halál.

Maradj örökre, Jézusunk,

fényes húsvéti örömünk,

s kiket kegyelmed újraszült,

oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen,

ki feltámadtál győztesen,

Atyának, Léleknek veled

most és örökre tisztelet. Ámen.

Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi üzenete: A feltámadott Krisztus megmutatja a remény ösvényeit

A Szentatya – a hagyományokhoz híven – március 27-én, húsvét vasárnapján délben a Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepi szentmisét követően ünnepi üzenetet intézett a katolikus hívekhez és minden jószándékú emberhez, majd megáldotta Róma városát és a világot.

Kedves Testvéreim, boldog húsvétot!

Jézus Krisztus, az Atya irgalmasságának a megtestesülése, szeretetből halt meg a kereszten és szeretetből támadt fel. Ezért ma így kiáltunk: Jézus az Úr!

Feltámadása teljességgel megvalósítja a zsoltár próféciáját: Isten irgalmassága örökkévaló, szeretete mindörökre megmarad, soha nem hal meg. Teljesen bízhatunk Benne, és hálát adunk neki, mert leszállt értünk a mélység, az abisszus legmélyére.

Az emberiség lelki és erkölcsi örvényeivel, a szívekben feltáruló, gyűlöletet és halált előidéző ürességekkel szemközt csakis a végtelen irgalom nyújthat nekünk üdvöt. Csakis Isten képes betölteni szeretetével ezeket az ürességeket, ezeket a mélységeket, és lehetővé tenni számunkra, hogy ne süllyedjünk alá, hanem együtt folytassuk utunkat a szabadság és az élet Földje felé.

Húsvét örömteli híradása ez: Jézus, akit keresztre feszítettek, nincsen itt, feltámadt (vö. Mt 28,5–6). Ez nyújtja nekünk azt a vigasztaló bizonyosságot, hogy a halál szakadéka fölött áthaladtunk, és ezzel a mélységgel együtt legyőzetett a gyász, a siralom és a fájdalom (vö. Jel 21,4). Az Úr, aki elszenvedte a tanítványaitól való elhagyatást, az igazságtalan ítélet súlyát, a becstelen halál gyalázatát, most halhatatlan életének részeseivé tesz bennünket, s nekünk ajándékozza gyöngéd, az éhezőkkel és szomjazókkal, a vándorlókkal és a bebörtönzöttekkel, a perifériára szorultakkal és az eldobottakkal, visszaélések és az erőszak áldozataival együttérző tekintetét. A világ tele van olyan emberekkel, akik testben és lélekben szenvednek, miközben az újságok mindennapos krónikái borzalmas bűntettek híradásaival telnek meg, amelyeket nem ritkán a családi ház falai között követnek el. Ugyanígy telve vannak az újságok a nagy kiterjedésű fegyveres konfliktusokkal, amelyek egész népeket tesznek ki kimondhatatlan próbatételeknek.

A feltámadott Krisztus megmutatja a remény ösvényeit a szeretett Szíriának, az országnak, amelyet egy hosszan tartó konfliktus marcangol, amelyet szomorú udvartartásként övez a pusztítás, a halál, a humanitárius jog és a polgári együttélés lerombolása. A feltámadott Úr hatalmára bízzuk a folyamatban lévő megbeszéléseket, hogy minden érintett jóakarata és együttműködése révén elérhessék a béke gyümölcseit, és megkezdhessék egy testvéri, minden polgár méltóságát és jogait tisztelő társadalom felépítését. Az élet üzenete, amely az angyal szájából hangzott fel a sír elgördített záróköve mellett, győzze le a szívek keménységét, s mozdítsa elő a népek s kultúrák közötti termékeny találkozást a Földközi-tenger medencéjének és a Közel-Keletnek más térségeiben is, különösen Irakban, Jemenben és Líbiában.

Az új ember képe, amely felragyog Krisztus arcán, segítse elő a Szentföldön az izraeliek és palesztinok közötti együttélést, valamint a türelmes készséget és a mindennapos elköteleződést egy igazságos és tartós béke alapjainak megteremtésére, a közvetlen és őszinte tárgyalások révén. Az élet Ura kísérje azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket az ukrajnai háború végérvényes megoldásának elérésére tesznek, ösztönözve és támogatva a humanitárius segítségnyújtás kezdeményezéseit is, ideértve a fogvatartottak szabadon bocsátását.

Az Úr Jézus, a mi Békénk (Ef 2,14), aki feltámadva legyőzte a rosszat és a bűnt, adjon ösztönzést húsvétnak ezen az ünnepén, hogy közel legyünk a terrorizmus áldozataihoz. A terrorizmus az erőszak vak és vad formája, amely szüntelenül ártatlan vért ont ki a világ eltérő részein, ahogyan az megtörtént nemrégiben a belgiumi, törökországi, nigériai, csádi, kameruni és elefántcsontparti merényleteknél. Az Úr Jézus vezesse el jó kimenetelhez a remény kovászait, a békére nyíló kilátásokat Afrikában; különösen is gondolok Burundira, Mozambikra, a Kongói Demokratikus Köztársaságra és Dél-Szudánra, amely országokat politikai és társadalmi feszültségek jellemeznek.

Isten a szeretet fegyvereivel győzte le az önzést és a halált. Fia, Jézus az irgalmasság mindenki előtt kitárt kapuja. Húsvéti üzenete mind jobban vetüljön ki a venezuelai népre azon nehéz körülmények közepette, amelyekben élniük kell, és mindazokra, akik kezükben tartják az ország sorsát, hogy a közjóra való tekintettel lehessen munkálkodni, megkeresve a mindenkivel folytatott párbeszéd és együttműködés tereit. Mindenhol fáradozzanak a találkozás, az igazságosság és a kölcsönös tisztelet kultúrájának az elősegítésén, mert csakis ezek biztosíthatják az állampolgárok lelki és anyagi jólétét.

A feltámadott Krisztus, aki az élet üzenete az egész emberiség számára, visszatükröződik a századok során, és arra hív minket, hogy ne feledkezzünk meg azokról a férfiakról és nőkről, akik egy jobb jövőt keresve vannak úton, a migránsok és menekültek mind számosabb seregéről – sok közöttük a gyermek is –, akik a háború, az éhezés, a szegénység és a társadalmi igazságtalanság elől menekülnek. Ezek a testvéreink útjukon gyakran találkoznak a halállal, vagy legalábbis a visszautasítással azok részéről, akik befogadhatnák őket, és segítséget nyújthatnának nekik. Az előttünk álló Humanitárius Világcsúcs állítsa a középpontba az emberi személyt és annak méltóságát, s dolgozzon ki olyan politikai megoldásokat, amelyek képesek a konfliktusok és egyéb szükséghelyzetek áldozatainak a megsegítésére és megvédésére, különösen is a leginkább sebezhetők és az etnikai vagy vallási okokból üldözöttek esetében.

Ezen a dicsőséges napon „örvendjen a föld, hogy ekkora fényár sugárzik rája” (vö. Húsvéti örömének), és mégis olyannyira rosszul bánnak vele és megsértik a haszonvágyból fakadó anyagias kizsákmányolással, ami felborítja a természet egyensúlyát. Különösen is azokra a térségekre gondolok, amelyeket az éghajlatváltozás hatásai sújtanak, melyek nem ritkán szárazságok vagy heves áradásokat okoznak, amelyekből élelmezési válságok erednek a földgolyó eltérő részein.

A hitükért és Krisztus nevéhez való hűségükért üldözött testvéreinkkel együtt, szemközt a rosszal, amely úgy tűnik, kitölti számos ember életének java részét, halljuk meg újra az Úr vigasztaló szavát: „Ne féljetek! Én legyőztem a világot!” (Jn 16,33). Ma van ennek a győzelemnek a ragyogó napja, mivel Krisztus letiporta a halált, és feltámadásával újra felragyogtatta az életet és a halhaltatlanságot (vö. 2Tim 1,10). „Átvezetett minket a rabszolgaságból a szabadságba, a szomorúságból az örömbe, a gyászból az ünnepre, a sötétségből a fényre, a szolgaságból a megváltásra. Ezért mondjuk előtte: Alleluja!” (Szárdeszi Melito: Húsvéti homília).

Mindazoknak, akik elvesztették társadalmainkban a reményt és az életörömet, az elgyengült időseknek, akik magányukban érzik, hogy elhagyja erejük, a fiataloknak, akik úgy vélik, nincs jövőjük, mindenkinek üzenem még egyszer a Feltámadott szavait: „Íme, én mindent újjá alkotok... Aki szomjazik, annak ingyen adok vizet az élet forrásából” (Jel 21,5–6). Jézusnak ez a támaszt nyújtó üzenete segítsen mindannyiunknak, hogy nagyobb bátorsággal induljunk el az Istennel és a testvéreinkkel való kiengesztelődés útjainak a felépítésére.

Húsvétvasárnapja

Húsvétvasárnapja

Másként látni

 
Az első húsvéti beszámoló még nem a feltámadt Krisztusról, nem a vele való találkozásról, nem az ő látásáról vagy felismeréséről, hanem csak az üres sírról szól. Mária Magdolna, Péter apostol és a „szeretett tanítványként” megnevezett János apostol érkeznek a sírhoz és látják, hogy a sír, ahová az Urat temették, üres. Mindhárom szereplő cselekedetét és viszonyukat az üres sírhoz, a „látta” ige írja le, ez a szó fordul elő legtöbbször a rövid részletben. Mária Magdolna „látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.” A sírhoz előbb érkező János „látta az otthagyott gyolcsleplet.” Aztán megérkezik Péter, aki szintén „látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta.” Az esemény leírását János apostol visszaemlékezése és hitvallása zárja: „Látta mindezt és hitt.”
Bár mindhárman látnak és ugyanazt látják, mégis különbözik látásuk és látásmódjuk, ez egyértelműen kiderül az evangéliumból. Mária Magdolna látása kissé felületes. Megelégszik a külső tények látványával. Éppen hogy csak egy gyors pillantást vet az elmozdított kőre és az üres sírra, és azonnal elsiet onnan, indul Péterhez és a többi apostolhoz, hogy megvigye a hírt. Sok mindenről nem tud beszámolni, mert nem nézett alaposabban körül, ezért csak annyit mond, amit a néhány pillanat alatt látott. Benne inkább kérdéseket ébresztett mindaz, amit látott.
Péter apostol már többet látott. Ő már bemegy a sírbarlangba és jobban körülnéz. Ő nem siet, hanem elidőzik a helyen. Szemügyre veszi a tárgyakat. Látja a leplet, amibe Jézus holttestét takarták és azt a másik kendőt, ami a fejét fedte. Megállapítja, hogy ez utóbbi külön volt a másik lepeltől és össze volt hajtva. Ezekből az apró dolgokból egyértelműen kitűnik, hogy gondosan körülnézett. Péter látása szemlélődő, a látványra megoldást kereső. Ő eltűnődik, elgondolkodik a látottakon.
János látásmódja különbözik Mária Magdolnáétól és Péterétől. Amikor évtizedekkel később leírja evangéliumát és visszaemlékezik a húsvéti eseményekre, akkor már nem a tárgyak, nem a külső körülmények a lényegesek számára, és nem a látható dolgokat idézi fel részletesen, hanem azt a hit-élményt, amit egykor kiváltott benne az üres sír látása. Ezt foglalja így össze: „Látta mindezt és hitt.” Ez a hit látásmódja. A külső jelenségek mögé néző látásmód. A jeleket felismerő látás. Az isteni szándékot felismerő látás. A titokra, a feltámadás titkára következtető látás.
E háromféle látásmód a hit útján való előrehaladást is szemlélteti. Mária Magdolna, a többi asszony, az apostolok és Jézus más tanítványai mind ezt az utat járják. Fokozatosan jutnak előre a hit útján. Idővel kezdik megérteni, hogy miként értelmezzék a jeleket, lassan összeáll fejükben a teljes kép. Idővel megtanulják a hit látásmódját, melynek segítségével képesek felismerni a Feltámadottat. A későbbi húsvéti beszámolókból kiderül, milyen nagy az örömük, amikor találkoznak Jézussal és látják, felismerik őt. Mi is a hit útján járunk, tanuljuk a hit látásmódját. Nem csak Jánostól, hanem Mária Magdolnától és Pétertől is tanulni szeretnénk. És tanulunk az emmauszi tanítványoktól is, akiknek a kenyértörés nyitotta fel a szemét. Tanuljunk meg másként, új módon látni!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Feltámadt Urunk! Te húsvéti jelenéseid során megnyitottad az apostolok lelki szemét, hogy megértsék az Írásokat, és küldetést adtál nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot. E megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés volt számukra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban veled, feltámadt Mesterükkel találkoztak. Nekünk is azt a küldetést adod, hogy a feltámadásod hirdetői legyünk a világban. Segíts minket, hogy higgyük és hirdessük: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt! Krisztus az irgalmas Atyához vezet minket!