Ha a püspök nem imádkozik, Isten népe szenved: mondta Ferenc pápa homíliájában

Ferenc pápa misézik a Szent Márta-házban - OSS_ROM

A püspök feladata az, hogy imádkozzon és hirdesse Jézus feltámadását. Ha nem ezt teszi, és mással foglalkozik, akkor Isten népe szenved tőle. Ferenc pápa erről beszélt pénteken reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A napi liturgia Márk evangéliumából (Mk 3,13-19) a tizenkét tanítvány kiválasztását beszéli el: Jézus kiválasztja őket, hogy vele tartsanak és hirdessék az igét, és hatalmat adott nekik az ördögűzésre. Ők tizenketten az első püspökök. Júdás halála után Mátyást választották: ez az egyház első püspöki szentelése – állapította meg a pápa. A püspökök az egyház oszlopai, akik arra hivatottak, hogy Jézus feltámadásának tanúi legyenek.

A püspök felelőssége Krisztus feltámadásáról tanúskodni

„Nekünk, püspököknek megvan ez a felelősségünk, hogy tanúk legyünk. Tanúskodjunk arról, hogy Jézus Urunk él, hogy Jézus Urunk feltámadt, és velünk zarándokol; hogy Jézus Urunk üdvözít minket, és hogy életét adta értünk. Tanúskodjunk arról, hogy Jézus Urunk a mi reményünk, hogy Ő mindig befogad és megbocsát nekünk. Tanúságtétel. A mi életünk ez legyen: egy tanúságtétel. A Krisztus feltámadásáról való igazi tanúságtétel” – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.

A püspök első feladata az ima, különben az egyház meggyengül

A püspököknek két feladatuk van: az első az, hogy Jézussal legyenek az imában. A püspök első számú feladata nem a lelkipásztori tervek kidolgozása… nem, nem! Imádkozni: ez az első feladat. A második pedig az, hogy tanú legyen, vagyis prédikáljon. Hirdesse az üdvösséget, amit Jézus Urunk hozott el nekünk. Nem könnyű ez a két feladat, de éppen ez teszi erőssé az egyház oszlopait. Ha ezek az oszlopok meggyengülnek, mert a püspök nem, vagy keveset imádkozik, esetleg elfeledkezik az imáról; vagy azért, mert nem hirdeti az evangéliumot és más dolgokkal törődik, akkor az egyház meggyengül, szenved. Isten népe szenved, mert gyengék a tartóoszlopok.

Imádkozzunk a püspökökért: szívből, nem megszokásból

Az egyház püspök nélkül nem működhet, ezért kötelesek vagyunk mindannyian imádkozni a püspökünkért. Ez egyfajta szeretetbéli kötelesség, a fiú kötelessége apja felé, testvéri kötelesség, hogy a család egységes maradjon az élő és feltámadt Jézus Krisztus megvallásában – magyarázta a pápa, majd így folytatta: „Ezért arra kérlek ma benneteket, hogy imádkozzatok értünk, püspökökért, mert mi is bűnösök vagyunk, nekünk is megvannak a gyengeségeink, minket is érint Júdás veszélye: mert őt is oszlopnak választották. Mi is ki vagyunk téve a veszélynek, hogy ne imádkozzunk, hogy olyasmit tegyünk, ami nem az evangélium hirdetése és az ördögűzés… Imádkozni kell, hogy a püspökök olyanok legyenek, mint ahogy Jézus akarta, hogy mindannyian tanúságot tegyünk Jézus feltámadásáról. Isten népe imádkozik a püspökökért. Minden misén imádkozik értük: imádkozik Péterért, a püspöki testület fejéért, és imádkozik a helyi püspökért. De ez kevés: mondjuk a nevet, sokszor csak megszokásból, aztán megyünk tovább. Szívből kell imádkozni a püspökért, kérni Istent: Uram, viseld gondját a püspökömnek; viseld gondját az összes püspöknek, és küldjél nekünk olyan püspököket, akik igazi tanúk. Olyanokat, akik imádkoznak, akik segítenek prédikációjukkal megérteni az evangéliumot, és azt, hogy bizonyosan tudjuk: Te, Uram, élsz és itt vagy köztünk” – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Évközi második hét szombatja

Évközi második hét szombatja

A Jézust kereső nép viselkedése érthető. Bárhol feltűnik az Úr, azonnal hatalmas tömeg gyűlik össze körülötte. Ennek okát a korábbi napokban megismertük: egyrészt sokan kíváncsiak újszerű tanítására, másrészt sokan várják tőle a betegek gyógyítását. Márk evangélista leírása szerint Jézus olyannyira fáradhatatlanul végzi tevékenységét, hogy még enni sincs ideje.
A rokonok viselkedése egészen más. Amint megtudják, hogy Jézus Kafarnaumban van, odasietnek. Ők azért keresik, hogy akár erőszakkal is hazavigyék. Az a hír járja ugyanis, hogy Jézus „eszét vesztette.” Nem az ő véleményük ez, talán nem is gondolják, hogy igaz lehet ez a vád, de rossz fényt vet rájuk, hogy egyik családtagjuk a szóbeszéd szerint megbolondult. A szándékuk az, hogy véget vessenek Jézus tevékenységének és megszűnjön a nagy feltűnés. A rokonok után nem sokkal megjelennek az írástudók és farizeusok, akik azzal vádolják meg Jézust, hogy az ördöggel, a gonosz hatalmakkal szövetkezve képes csodákat tenni.
Jézus fellépése, tanítása és cselekedetei állásfoglalásra késztetik az embereket. Körvonalazódik azok köre, akik jószándékkal keresik őt, és azoké is, akik szembefordulnak vele. Mindeközben Jézust nem zavarja semmiféle emberi vélekedés, ő csak arra figyel, hogy teljesítse küldetését, engedelmeskedve az Atyának.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Atyaistennek hatalma, erősíts meg engemet! Fiúnak bölcsessége, taníts engemet! Szentléleknek szerelme, világosíts engemet! Adjad énnekem magadat ismernem ahogy tudod és akarod! Mindenkor fölöttem légy, hogy engemet megáldj. Énnálam légy, hogy engemet őrizz. Alattam légy, hogy engemet elvígy. Utánam légy, hogy engem oltalmazz. Ki tökéletes Szent Háromságban élsz és országolsz, örökül örökké.
Ismeretlen középkori magyar szerző

Őkomenikus imahét 5.

6.    nap – VAN EGY ÁLMOD?

1Móz/Ter. 37,5-8 - Hallgassátok csak meg azt az álmot, amelyet láttam!

Zsolt. 126 - Olyanok voltunk, mint az álmodók.

Rom 12,9-13 – (A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők.)

A szeretet legyen tettetés nélkül! Utáljátok a rosszat, s ragaszkodjatok a jóhoz! Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők, az igyekezetben nem lusták, lélekben buzgók: az Úrnak szolgáltok! Legyetek örvendezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban, állhatatosak az imádságban, támogassátok a szenteket szükségleteikben; gyakoroljátok a vendégszeretetet!

Jn 21,25 – (Maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.)

Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, s ha azokat egyenként mind megírnák, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.

Így sem, ezeket sem képes befogadni a Világ! Vajon, én igen? Nem árt, minduntalan szembesülni azzal, hogy a Világ és Isten között én hol állok? Mert az, hogy a „A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt.” [Jn 1,10], ez magáért beszél. Akarom mondani, hogy, a világi ember számára a világ a fontosabb, és a világi gondolkodás a sajátja. De az nem az Isten ismeretről beszél, hiszen az, aki nem ismerte meg, annak gondolkodása sem válhat istenivé, hát még a cselekedetei! De, egyébként is, Jézus maga mondja azokról, akikre vonatkozik, hogy „Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ.” [Jn 15,19]

Mennyire hiszek a keresztények egységében, mely Krisztusban az, felekezeti hovatartozás nélkül, éppen ezért, éppen ezért áll felette minden vallásnak! Egy bőszült vallásosságú embernek ez rettenetesen nehéz feladat, erre válaszolni. De, ha nehéz, akkor bizony azt jelenti, hogy megkövesedett vallásosságában, vallásában. Azaz, hogy, nem szabad a Krisztus követésére! Elhiszem azt, hogy ez problémát jelent a vallásilag elkötelezett klerikusok számára. Azonban, egy laikus esetében, ha ez az eset fenn áll, akkor az azt jelenti, hogy a hierarchiához, és személyesen a papjához jobban ragaszkodik, kötődik, mint Krisztushoz, és általa az Atyához.

Tovább megyek: ebben az esetben a személy képtelen a Szentléleknek, kegyelem áradásának megengedővé válni. Akkor pedig kerékkötője annak, ami az Isten szándékával egyezik. Pedig, Jézus legközvetlenebb munkatársai, az apostolok tizenketten voltak, ami tizenkét törzs. Ha tizenkét törzs, akkor tizenkét vallási vezető, tizenkét olyan szuverén személyiségű közösség alapja, mely Krisztuskövető közösség. De az is igaz, hogy e tizenkettő vezetőjévé lett Péter. És ez a tizenkettő nem földrajzilag, hanem személyiségében eltérő, vagyis vallási; vagy, ha úgy tetszik, akkor jellemvonásaiban, gyakorlati értelmezésében súlypontilag más, egymástól különböző, mégis az egyetlen dologban közös közösségek alapítói ők, mert Krisztushoz tartozók, tanítványai mindörökre és apostolai is egyben! Ebből is az látható, hogy Isten nem személyválogató, megengedi a személyiségek eltérőségét, de elvárja a szeretet törvénye szerinti alázatot, vagyis azt, hogy törekedjünk az eltérőségekben a kompromisszumra, az alázatra.

Jogos a kérdés, mely a mai nap ökumenikus programjának a gondolata: Van egy álmom?

Igen van! De az az álmom, amiről tudom, hogy ebben a világban soha nem teljesülhet. Azonban van helye annak, ahol álmom teljesülhet, és az, az Isten országa. Ahol a tizenkét apostol egy asztalhoz ülhet, és vele a tizenkét vallási közösség üdvözültjei is! Ebben az álomban kell élnünk, és élni napjainkat szeretetben. Mert ennek az álomnak a látása, és ehhez az álomhoz való hűségünk válthatja valóra már most, már itt közöttünk, emberek között a mindörökké tartó szerelem közösségét: akiknek szerelme az, hogy Krisztus útján járva, egymást erősítsük meg a nagy és közös álmunkban, míg be nem teljesülhet! Bizony, Pál szavai azok, melyek átívelnek egyházak, vallások felett, és összekapcsolnak, kapcsolhatnak bennünket: „A szeretet legyen tettetés nélkül! Utáljátok a rosszat, s ragaszkodjatok a jóhoz! Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők, az igyekezetben nem lusták, lélekben buzgók: az Úrnak szolgáltok! Legyetek örvendezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban, állhatatosak az imádságban, támogassátok a szenteket szükségleteikben; gyakoroljátok a vendégszeretetet!” Ámen

 

Himnusz LV.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

HIMNUSZ

Megváltó Jézus, jó Urunk,

az égben örök koszorúnk,

ma kegyesen figyelj reánk

s hallgasd meg esdeklő imánk.

Szent hitvallódat e napon

fogadta fényes jutalom,

azóta évenként a nép

buzgón megüli ünnepét.

Minden viszontagság között

derűs békességben maradt,

hűségében töretlenül

az üdvösség útján haladt.

A világ tűnő öröme

szívét nem csábította el,

most égi angyalok között

boldog vígságban ünnepel.

Kérjük, kegyelmed adja meg,

hogy kövessük lépéseit.

Esdő imái ereje

szolgáid bűnét mossa le.

Áldjon, Krisztus, kegyes Király,

dicséret téged és Atyád,

s a Lelket, a Vigasztalót

meg nem szűnő időkön át. Ámen.

Ferenc pápa: Aki belép egy kegyhelyre, érezze otthon magát

Az irgalmasság szentévében minden zarándok kapja meg azt az örömöt, hogy az egyház befogadja és szereti. Ezt kérte Ferenc pápa a zarándoklatszervezők és a kegyhelyek vezetői számára szervezett szentévi találkozó résztvevőitől, akiket január 21-én, csütörtökön fogadott a Vatikánban.

Zarándokként felkeresni egy kegyhelyet – ez Isten népe hitének egyik legékesszólóbb kifejeződése. Ferenc pápa nagy elismeréssel szólt a népi ájtatosságról, amelynek tisztelete még argentínai éveiből származik, és amely jelentős kifejeződésre jut az aparecidai dokumentumban. A pápa az evangelizáció őszinte formájának tartja a népi ájtatosságot, amelyet elő kell segíteni és értékelni kell.

A hívek a kegyhelyeken megélik mély spiritualitásukat, azt az ájtatosságot, amely évszázadok óta átjárja a hitet egyszerű, de nagyon jelentős módon. Hiba lenne azt feltételezni, hogy aki zarándoklatra indul, az nem személyes, hanem közösségi lelkiséget él meg. Valójában a zarándok magával viszi saját történetét, hitét, életének fényeit és árnyait. Mindenki egy különleges vágyat és imát visz szívében az útra – állapította meg Ferenc pápa.

Aki belép egy kegyhelyre, azonnal otthon érzi magát, befogadásra, megértésre és támogatásra talál. A szentély kiemelt hely az Úrral való találkozásra, és arra, hogy kézzel érintsük irgalmasságát. Egy kegyhelyen végzett gyónás ezt az élményt nyújtja. A pápa kulcsfogalomnak nevezte a befogadást. Minden ezen múlik. A szeretetteljes, ünnepi, szívélyes és türelmes befogadás nagyon fontos. Az evangéliumok Jézust mindig mások, a hozzá közeledők iránt befogadóként mutatják be, különösen is a betegek, a bűnösök és a peremre szorultak tekintetében.

Jézus beszélt a befogadásról, de mindenekelőtt gyakorolta azt – fogalmazott Ferenc pápa. Amikor a bűnös, mint Máté vagy Zakeus befogadja Jézust otthonába, megváltozik az élete. A befogadás valóban döntő jelentőségű az evangelizáció számára. Időnként elég egy egyszerű szó, egy mosoly vagy egy gesztus, hogy az ember érezze a befogadást és a szeretetet. A zarándok a kegyhelyre érkezve gyakran fáradt, éhes és szomjas. Gyakran ez a fizikai állapot tükrözi lelkiállapotát is. Ezért szüksége van arra, hogy jól fogadják fizikai és lelki értelemben egyaránt. Ugyanezt érdemli az érdeklődő turista is, mert mindenkiben van egy istenkereső szív, aminek gyakran nincs is teljesen tudatában. Ha így fogadjuk az embereket, hazatérve jó érzéssel emlékeznek majd a megtapasztaltakra, vágynak a visszatérésre, és elsősorban folytatni akarják a hit útját mindennapi életükben.

Különleges befogadást tudnak nyújtani azok, akik Isten megbocsátásának közvetítői. A kegyhely valójában a megbocsátás helye, ahol mindenki találkozhat az Atya gyengédségével, aki mindenkivel irgalmas. Aki gyónni kíván, azért teszi, mert megbánta bűnét. Érzi, hogy Isten nem ítéli el, hanem befogadja és átöleli. A kegyhelyeken gyóntató papok szívét járja át az irgalmasság – kérte a Szentatya. – A szentévet éljük meg hittel és örömmel, mint egy nagy zarándoklatot.

Évközi második hét péntekje

Évközi második hét péntekje

A tizenkét apostol kiválasztásáról, illetve nevük felsorolásáról olvasunk a mai evangéliumban. Márk evangélista három szándékot említ, amelyek Jézust vezették a kiválasztáskor. Nagyobb tanítványi köréből azért választja ki ezt a tizenkettő személyt, hogy vele legyenek, hirdessék az igét és hatalmat adjon nekik a gyógyításra és az ördögűzésre. Az apostol tehát olyan személy, aki közösségben él Krisztussal, megbízást kap az örömhír hirdetésére és arra, hogy a világban tapasztalható rossz visszaszorításán dolgozzon Jézus nevében. Jézus nem kevesebbre hívja őket, mint hogy haljanak meg önmaguknak és éljenek őneki! Azt kéri tőlük, hogy hagyják el mesterségüket, adják fel korábbi foglalkozásukat és mostantól éljenek másoknak, szenteljék életüket arra az új feladatra, amivel Mesterük megbízza őket.
Napjainkban is ugyanez a feladata annak, aki apostoli lelkülettel akar tanúságot tenni Jézus Krisztusba vetett hitéről. Ez a megállapítás nem csupán az egyes emberekre vonatkozik, hanem az Egyház egész közösségére is. Amit apostolainak mondott mennybemenetele előtt Jézus, az az Egyház közösségének szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül” (Mk 16,15-16). Mindannyian, akik az Egyházhoz tartozunk, kötelesek vagyunk a krisztusi hitet terjeszteni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézus, árassz el teljességeddel! Tested és véred legyen ételem és italom! Szenvedésed és halálod legyen erőm és életem! Jézus, te velem vagy, így mindent megkaptam. Kereszted árnyéka legyen keresett menedékem. Ne engedd, hogy elfussak felajánlott szereteted elől, és őrizz meg a gonosz hatalmától! Mindennapi kis halálaimat ragyogja be szereteted fénye! Hívj engem állandóan, amíg el nem érkezik az a nap, amikor szentjeiddel örökké dicsőíthetlek téged!
Loyolai Szent Ignác