139. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.26. kedd

Az ember további sorsát a külön ítélet azonnal meghatározza a halál után

Az embernek egyetlen élete van, ami a fogantatással kezdődik, mert Isten a semmiből abban a pillanatban megteremti az általa irányított és kialakított magzati testhez illő emberlelket, egyesíti vele, egy szellemi önállóságot teremt hozzá, amit személynek nevezünk. Isten eredeti terve szerint ez az új ember az édesanya méhében kifejlődve kilenc hónap múlva megszületik, és kezdi önállóan lélegezni. Ennek a jele az első sikoly:a megszületett gyermek önálló életet kezdett. Ezt követi a további fejlődés egészen a felnőtt korig, majd az Isten rendelése szerinti leéli földi életet, és az üdvösség mostani rendjében akkor a léleknek el kell válnia a testétől, vagyis meg kell halnia. Az ember személye a lélekkel marad és ítéletre kerül a halál pillanatában. A test neve holttest. A személy a lélekkel egyesülten oda távozik, ahol az örök Bíró, a halálból feltámadt Jézus Krisztus tartózkodik. Minden lélek hozzá talál, mert Isten ereje oda viszi. Jézus ekkor nem fedi fel önmagát, a személy lelki szemével nem látja. Az ítélethez nincs szükség semmiféle segítségre. Jézus ismer minden embert. Ez nem azt jelenti, hogy tudja a nevét, hanem mindent tud róla, ami az üdvösség dolgához tartozik. Látja az Atya vele kapcsolatos egész öntudatos élete minden gondolatát és akarati döntését. Ez azt jelenti, hogy minden erkölcsileg helyes vagy helytelen döntést pontosan ismer. Nemcsak azt látja Jézus, hogy a halál előtti végső döntés Isten mellett vagy ellene szólt, amin már változtatni nem tud. A lélek látja, mire érdemes. Az ítélet tehát semmiben sem hasonló a földi bírósági eljáráshoz. Az örök Bíró azonnal kimondja az ítéletet. Ezt a lélek azonnal megtudja: a mennyországba jut-e, a tisztítótűzbe vagy a pokolba. Itt a lélek tehát ítéletet, elhangzó, kinyilvánított isteni döntést vesz tudomásul. Ezzel lezárul a külön ítélet, mert Jézus döntése megfellebbezhetetlen, igazságos. Amikor arról hallunk, hogy lesz majd még egy ítélet a világtörténelem bezárásaként, abban mindenki ugyanazt az ítéletet kapja, amit már a külön ítéleten kimondott róla az igazságos bíró. Az ítéletnek megfelelő állapotot azonnal fel kell vennie, és az a mennyországra is, a pokolra vonatkozólag is ugyanaz marad örökre. Ez az ítélet tehát nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az érdemszerzésre és a büntetésre kapott idő a halállal és az azt követő ítélettel végleg lezárul.

Nézetek

A hypnopszichiták azt tanítják, hogy a testétől elszakadt lélek álomban él tovább, vagy legalább nem tudatos állapotban várja a testtel való újraegyesítést. Ezt tanította Aphraatés, egyes nestoriánusok. Régiek többen így vélték: a külön ítélet végrehajtása csak a végítélet után következik be.XXII. János három prédikációban mondott három nézetet az igazak jutalmáról: Az igazak jutalma Krisztus eljövetele előtt Ábrahám kebelén volt; Krisztus mennybemenetele után az égben az oltár alatt; az ítélet után az égben az oltár felett. Sokan ellentmondtak. Ezt az elképzelést vissza is vonta. Protestánsok: üdvözültek és kárhozottak sorsa változhat a végítélet után.

138. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.25. hétfő

A testtől elvált lélek megismerő tevékenységének módjáról

Az ember megismerő tevékenysége a földi életben az érzékeléssel kezdődik. A bölcselet erről így nyilatkozik: Nihil est in intellectu, nisi prius fuerit in sensu.(Semmi sincs az értelemben, hacsak előbb ne volt meg az érzékben)A halállal a lélek eltávozik a testtől.A megismerés módja ezzel megváltozik, hiszen a testben vannak elhelyezve az érzékeink, és a testtel együtt pusztulnak el. A lélek viszont, mint szellemi természet, két képességgel rendelkezik: van értelme és akarata. Most csak az értelemmel, mint szellemi megismerő képességgel foglalkozunk. Ennek is csak a megismerési módját keressük. Amíg a lélek együtt van a testtel, a megismerő tevékenység így működik: valamelyik érzékszervünk felfedez egy megismerhető anyagi tárgyat. Alakja, színe, szaga közelről három érzékszervvel felfogható: rétes. Számba veszem, további érzékelés: édes vagy sós, kemény vagy kellemesen lágy. Ezeket a tulajdonságokat eszem tovább értékeli: jól esik, tápláló, ettem már ilyet, jobb volt, kevésbé ízlik. A halál után ezek az érzékelések elmaradnak. A testtől elvált állapotban az értelem arányos tárgya már nem az anyagi, hanem az anyagtalan létező. Ezért a testtől elvált lélek megismerése tiszta szellemek módján történik. Ez azonban a tiszta szellemek megismerésének tökéletességét sohasem érheti el. A testtől elvált lélek hogyan ismeri meg önmagát és hogyan a tiszta szellem Istent? „A testtől elvált lélek tehát önmagát saját lényege által ismeri meg, Istent pedig következtetések útján, amennyiben megérti, hogy ő nem szükségszerű lény, tehát könnyen megteszi azt a lépést, hogy Istenről mint okról tegyen állítást. Azután saját képességeit megismerve, hasonló lépéssel ismeri meg Isten attribútumait is. Istennek ez az ismerete tehát nem közvetlen, hanem „azok általi, amik teremtettek”. (Takács, DOGM., 851)Ezt talán könnyebben megértjük, ha ismerjük a Dogmatika legelső tételét. Ezt megelőzően rá kell gondolnunk, hogy mi Istenről már földi életünkben is szerezhetünk ismereteket teljesen természetes úton-módon, vagyis amikor Isten még nem segít értelmük munkájában kegyelmeivel, tehát természetfeletti erőivel, és azt a fázist ismerjük jobban, amikor már Istenről a saját magáról adott információk, kinyilatkoztatások rendelkezésünkre állnak, és imádsággal, tanulással értelmünket magát is megerősíti az Isten a megismerés folyamatában. Ezért jó ismerni a Dogmatika első tételét, amely a kegyelemtől még fel nem emelt, meg nem segített értelem állapotában próbálja az ember megismerni Istent. Mire juthat ekkor?
A tétel: „Az egy és igaz Isten, Urunk és teremtőnk megismerhető az emberi értelem természetes fényénél mindabból, amit alkotott”. Ha akad olyan ember, aki felnő a nélkül, hogy bármit hallana vagy olvasna Istenről, az abból amit lát, a teremtményekből, amik körülveszik, képes megismerni az egy igaz Istent. Ez a megismerés vonatkozik Isten létére, tehát hogy biztosan van, Ura mindennek, amit alkotott, Ura a megismerő embernek is.

Országos gyűjtés a katolikus iskolák javára

Országos gyűjtés a katolikus iskolák javára

 

A katolikus iskolák javára gyűjtenek Magyarország összes katolikus templomában február 24-én, a hónap utolsó vasárnapján. Az adakozás évről évre bizonyítja, hogy milyen sokan szívükön viselik egyházunk oktatási-nevelési szolgálatának támogatását.

A 256 katolikus oktatási-nevelési intézmény 531 tagintézményével van jelen a magyar közoktatásban, ez nagyjából tíz százalékos növekedést jelent az előző évi adatokhoz képest. Az idei tanévben 126 óvodát, 197 általános iskolát, 72 gimnáziumot, 21 szakiskolát, 40 szakközépiskolát, 51 kollégiumot és 24 alapfokú művészetoktatási iskolát tart fönn a 15 egyházmegye, 28 szerzetesrend és négy egyéb egyházi szervezet.

A katolikus oktatási rendszer több intézménye nyújt speciális képzést: mintegy 3103 tanuló kap sajátos nevelési igényű, 1703 pedig gyógypedagógiai képzést. Egyházunk 21 679 hátrányos helyzetű és 5939 halmozottan hátrányos helyzetű diák oktatását végzi az idei évben. A katolikus egyház a 2012/2013-as tanévben összesen 105 296 fiatal oktatásáról gondoskodik, a pedagógusok száma 9243.

137. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.24. vasárnap

A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia

elmélkedés negyedik rész

Egyházatyák az érdemszerzés idejéről

A Bölcsesség könyve írja, hogy „Isten a halált nem alkotta, és nem leli örömét az élők vesztén. Azért teremtett mindent, hogy legyen, s a földkerekség nemzedékeit gyógyulásra szánta. Nincs meg bennük a romlás mérge, és nincs a földön az alvilág országa. Az igazság ugyanis örök és halhatatlan”. (Bölcs 1,13-15) Ha tehát az üdvösség mai rendjében az emberi élet érdemszerző volta és a bűnök elkövetésének lehetősége is a halálig terjed, akkor ez is újabb rendelkezése kell legyen az Úrnak. Nézzük körül kissé ezt a kérdést! Isten az embert testtel és lélekkel együtt teremtette. Egyetlen folyamatos életet szánt neki. Az ember teste ugyan ki van téve a romlásnak, elhasználódásnak, de az Úr a paradicsomkertbe ültetett egy úgynevezett Élet fáját. Az emberi test öregedése vagy esetleges betegsége ellen ennek a fának a gyümölcséből vagy leveléből kellett volna az orvosságot megennie mindenkinek. Halál nélkül élt volna mindenki örökké, hiszen Isten eredeti terve szerint az egész embert akarta a mennyországba átvinni. Ebben a rendelkezésben nyilván az is benne rejlett, hogy az ember érdemszerzésének és vétkezési lehetőségének nem a halál pillanata, hanem a földi életből a mennyei életbe történő átvitel pillanata lett volna. Isten az élet fáját nem pusztította el, de elzárta az emberek elől. A sátán ugyanis megkísértette Évát, hogy egyék a kert közepén lévő másik tiltott fáról, mert Isten abba zárta bele a jó és a rossz tudás titkát, amitől istenné válhatnának. Isten erre külön tilalmat adott: „A kert miden fájáról ehetsz, de a jó és a gonosz tudásnak fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod” (Ter 2,16-17) Éva elszánta magát a rosszra, evett és adott a férjének is belőle. Isten nemcsak a majdani halállal büntette őket, hanem más bajokkal is. Kiűzte őket a kertből:„Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk, tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen és örökké éljen! Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (3,22-24)

Teológiai érvelés

Így látja ezt józannak és igaznak a normálisan gondolkodó emberi ész is. Ha nagyobb, különleges büntetéssel sújtanak valamilyen veszélyesebb bűn miatt valakit, és annak feloldozása püspöki jog, akkor azt jó előbb kérni. De ha ez valami ok miatt nem sikerült, akkor rendszerint adnak a bűnnek feloldozására szélesebb körű felhatalmazást. Ezt a bocsánatot utólag már nem lehet utána küldeni a másvilágra.

136. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.23.szombat

A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia

elmélkedés harmadik rész

Nézetek az egyes emberek szellemi lelkének halál utáni sorsáról

Mi, katolikusok azt valljuk, hogy a halál beálltakor a szellemi lélek eltávozik a testből, épen megmarad, de egyedül semmit nem tud már tenni, ami az örök életét befolyásolhatná. Több csoport másként gondolkodik erről a kérdésről: Közvetve tagadják a materialisták. Az ő alapelvük, hogy csak a látható, tapintható anyag létezik, szellemi létező nincsen. Az embernek sincs szellemi lelke, tehát a halál után csak a holttest marad. A panteisták: csak a látható dolgok léteznek, ezek együtt jelentik az istent. A halálban eltávozott lélek beleoszlik ebbe az anyagi mindenségbe. Az agnosztikus pozitívisták: nem lehet tudni semmit a halál utáni életről. Közvetlenül tagadják: az origenisták (Origenész követői): Szerintük az angyali lelkeket is állandóan új próbáknak vetik alá. Aki bűnt követ el, kap egy testet, ebben él a földön, amíg meg nem javul. Ha megjavult, visszamehet az égbe egy újabb próbáig. Körforgás. A teozófusok, akik szerint a rendkívüli emberek közvetlenül megismerik Istent. Aki még nem ilyen, javuljon. Ez a javulás azt jelenti, hogy a lélek más és más testekbe költözve változik, vezekel, javul a teljes tisztulásig. Akkor egyesülhet az istenséggel. Ők személyes Istent nem ismernek. Hirscher szerinte az erkölcsileg nem teljesen romlott emberek haláluk után is kaphatnak alkalmat Istentől a javulásra.

Az EGYHÁZ TANÍTÁSA:

IV. Ince pápa: „Ha pedig valaki bűnbánat nélkül hal meg halálos bűnben, az kétségkívül az örök kárhozat tüzében szenved örökre. –Megkeresztelt kisgyermekek lelkei, és olyan felnőttek lelkei is, akik szeretetben halnak el és sem bűn nem terheli őket, sem emiatt valami elégtétel kötelessége, azonnal bejutnak az örök hazába”. (D 457)
II. Lyoni zsinat: „Azoknak a lelke pedig, akik a szent keresztség felvétele után egyáltalán semmi bűn szeplőjét nem vonták magukra, és azokét is, akik a bűn elkövetésével szerzett szeplőt vagy testükben maradva , vagy azok levetése után megtisztultak, azonnal befogadja az ég. Azoknak a lelke azonban, akik halálos bűnben, vagy pusztán áteredő bűnben halnak meg, azonnal a pokolra kerülnek, noha nem egyenlő büntetéssel bűnhődnek”. (D 464; XXII. János D 493a)
MINŐSÍTÉS: Meghatározott hittétel tehát, hogy azok üdvözülnek, akik kegyelem állapotában halnak meg, és azok kárhoznak el, akik halálos bűn állapotában. Meghatározott hittétel: a mennyország és a pokol lényeges dolgok tekintetében változhatatlanul örökké tart” (Takács József: Dogmatika 845-846 oldal alapján) 

135. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.22. péntek

A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia

második rész

Az érdemszerzés állapota, vagyis a próbatétel állapota a halállal véget ér.

Isten az első emberpárnak, Ádámnak és Évának lelkük teremtése és a testükkel való egyesítése alkalmával azonnal megadta a megszentelő kegyelmet. Ezzel gyermekévé fogadta és a mennyország örökösévé tette őket. Ez azt jelenti, hogy az Isten képmása, az Ő nevében minden földi dolog, élettelen és élő felett uralkodik Isten megbízásából: „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állaton, amely mozog a földön”. (Ter 1,28) Az ember tehát minden élettelen és élő földi lény ura,de nem ura a saját emberi fajtájának, senkinek az életét nem veheti el, a saját magzatáét sem, sőt a saját életét sem. Az ember életét Isten örökkévalónak rendelte, hasonlóan az angyalokéhoz. Kivételt képez a mennybe való belépés és a mennyei örök boldogság elnyerésének módja. Az angyalok pillanatok alatt átestek a próbán: aki ezt okosan tette, birtokolja a kegyelem mértéke szerint az örök boldogságot a nélkül, hogy annak elvesztése szóba kerülhetne. Az ember életének egyedüli Ura a fölséges Isten. Az embernek az üdvösségét hosszabb-rövidebb próbatétel határozza meg. Ez a földi életben történik. Ezt az állapotot latinul viator, magyar szakszóval utas állapotnak nevezzük. Ebben élve növelni kell a megszentelő kegyelem mennyiségét (fokát), erősíteni a hitünket és a szeretetünket, ami nem szóbeli igyekezetet jelent, hanem a mellénk rendelt emberek állandó segítését, boldogabbá tételét jelenti mégpedig szabadon, Isten akarata szerint. Isten a földön rendszerint nem jutalmazza gyermekeit, hanem összegezi a földi életben tett jócselekedeteket, és ezek mértéke szerint adja a léleknek a mennyei boldogság erősségét, intenzitását vég nélkül, tehát örökké. A másokat boldogító, önzetlen szeretetet Istennek életünk minden percére kijelölt terve szerint kell gyakorolnunk. A tervet életünk tudatosuló korától halálunk percéig kell teljesítenünk. Mivel Isten nem közli velünk a részleteke, nekünk kell imával, figyelmes szeretettel keresnünk módozatait. Viszonylag könnyen rátalálunk az ismert állapotbeli kötelességeinkre, pénzért végzett munkánkra. A hirtelen jelentkező gondokban is döntenünk kell utcán, balesetben, veszélyben arról: ez itt most az én dolgom? Ha tiszta lelkiismerettel annak látom, vagy ha tudok gyorsan úgy dönteni, akkor legjobb akaratommal és tehetségemmel igyekezzem szolgálni a rászorulót. Mindenképp foglaljam bele reggeli imámba: Uram, nyisd rá szememet a nekem szánt feladatokra, és adj hozzájuk alkalmas erőt. Óriási előnyben vannak azok, akik részesültek a bérmálás szentségében, mert a Szentlélek a lelkükbe szállt, állandóan bennük él, hogy az értelmüket megvilágosítsa, akaratukat,a hitüket folyamatosan erősítse és a hitük szerint tudjanak élni. Ha a kellő időben adott szülői, gyóntatói jó tanács hatására a növendék igyekszik mindent megtanulni, akkor sokoldalúan tud segíteni adott alkalmakkor. Amikor halálunk közeleg, a jó tanács Anyját kérhetjük bizalommal, hogy az esetlegesen elmaradt jót segítsen pótolni. Amikor kiszakad a lelkünk a testünkből, és tökéletesen tisztán feltűnik benne az Isten által készített élet-tervünk, akkor látjuk meg: mit szólhat majd az igaz Bíró? Szorongás vagy kicsattanó öröm kél-e bennünk a tapasztaltak láttán. Csak tisztán, állandóan, önzetlenül érdemes szeretni. Ott dől majd el, ki volt közülünk az igazán okos VIATOR? 

134. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.02.21. csütörtök

A BETEJESÍTŐ ISTENRŐL szóló teológia

A Szentírás ószövetségi része a világ teremtésével kezdődik. Megismertet bennünket azzal a ténnyel, hogy öröktől fogva nincs más, csak az Isten. A látható világból tehát semmi nincs a kezdet kezdetén. Úgy is mondhatjuk, hogy minden, ami nem Isten, akkor kezdett lenni, amikor Isten létet adott neki. Ezt a létet Isten láthatatlan szellemek és látható anyag-világ formájában hozta létre. A Dogmatika tudománynak utolsó fejezete azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a teremtésben kapott lét formáinak lesz-e és mi lesz a vége? A régi görög neve arra figyelmeztet, hogy a kinyilatkoztatás, vagyis azok az információk, amelyeket Isten eligazításunkra adott mind a teremtésről, mind annak a végső állapotáról, arra tanítanak, hogy a teremtett világ mostani állapota mind kiterjedésben, mind fennállásában véges, múlékony és nagy része meg is szűnik. Vannak azonban jelei annak is a kinyilatkoztatásban, hogy Krisztus másodszor is eljön, ezzel megvalósul az általános feltámadás az emberek részére, majd megtörténik a végítélet és megkezdődik Isten örökké tartó uralma. Ha mindezt tárgyalni akarjuk, akkor a tudományos munkánknak címe inkább így lesz helyes a végső dolgok helyett: A beteljesítő Istenről. Amint a teológia mindegyik része Istenről szól (Beszéd az Istenről).De, ha kicsit emberibb módon próbáljuk feltenni a kérdést, vagyis hogy kezdett vagy kezdhetett ezzel a tapasztalat-gyűjtő, feldolgozó, összegező ember foglalkozni, azt állapíthatjuk meg: Mózes látomásban tapasztalta a semmi, „a kietlen, csendes, lény nem lakta éj” (Vörösmarty: Csongor és Tünde) élménye után, hogy Isten parancsa nyomán „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység fölött” (Ter 1,1-2) Majd „Legyen világosság! És lett világosság”(3) „Legyen boltozat a vizek között”(6) „Isten elnevezte a boltozatot égnek” (8) Amikor már volt kinyilatkoztatás, elképzelhető, hogy Isten már Ádámnak is mondott részleteket a világ teremtéséről, akkor felkémlelhetett némi gyanú az emberek eszében: Hátha ezt egyszer meg is szünteti. Hiszen láthatták az élőlények pusztulását, láthattak viharvert erdőt, netán földrengést. Az emberek életének eléggé a kezdetén nemcsak születésüknek, de Ábel halálakor a legfontosabb és legszebb látható lénynek, az embernek a halálát is megtapasztalhatták. Ebből és más természetes vagy erőszakos ember-halál esetén felmerülhetett a gyanú: Hátha egyszer az emberéletnek e is vége lesz? Augusztusi csillaghullás idején még attól is megrettenhettek, hogy a szépen ragyogó égitesteket is várhatja valami katasztrófa. Ugyanígy elgondolkodtató lehetett a mindennapi élet tömkelegében istenbántó káromkodást hallani. Isten hite és parancsai nem a Sínai hegy alatt keletkeztek, hanem rá voltak írva az emberi szív hústábláira is. (2Kor 3,3) Ha ez a régi emberek lelkiismeretében tudatos volt, elgondolható, hogy az elszámolás tényéről is voltak fogalmaik. Az Újszövetségben olvashatjuk, hogy a nagy elszámolás, az utolsó ítélet után megtörténik a zsoltáros szerinti ígéret arról, hogy Isten Jézus Krisztus lába alá vet mindent és mindenkit: „Mert addig kell neki uralkodnia, míg ellenségeit mind a lába alá nem veti (Zsolt 110,1). Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg, mert mindent lába alá vetett. Amikor azonban azt mondja: „Minden alá van vetve” (Zsolt 8,7), kétségtelenül kivétel az, aki mindent alávetett neki. Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben”. (1Kor 15,25-28) Amin tehát az egyszerű ószövetségi ember is elgondolkodhatott már az Újszövetségben az az általános világ végi pusztulás után valami csodálatosan szép „ÚJ VILÁGBAN” jelenik meg és tart örökké, a mi örömünkre.