Szólásra nyitotta ajkát az Egyházban, a bölcsesség és az értelem lelkével töltötte be őt az Úr, a dicsőség ruháját adta rá.
Az isteni ígéretek hordozója a zsidó nép volt, mert Isten velük kötötte szövetségét, ezért a Messiás is hozzájuk érkezett. A szövetség kötés előtt a zsidó nép nyomorult sorsban tengette életét, pedig ennél többre volt hívatott. Huzamosabb ideig azonban a szövetség kötés után sem voltak képesek tartósan hűek maradni Istenhez, mert ahogy az rájuk tekintet és felemelte őket, úgy ők azonnal elbízták magukat és megfeledkeztek róla. Isten mindezek dacára hű maradt szövetségéhez évezredeken keresztül, pedig a kiválasztott nép gyarlósága az égbe kiáltott. Így történhetett meg az, hogy a Megváltó mégis közéjük született, akárcsak évezredeken át a próféták, akik újra és újra a helyes útra igyekeztek őket téríteni. Sikertelenül. Jézus azonban több, mint Mózes, vagy a többi próféta, ő Isten maga. Ezért az ószövetségi ígéreteknek igazi értelmét csak ő magyarázhatta, csak ő oktathatta. Jézus Krisztus nem eltörölni akarta a törvényt, hanem teljessé tenni. Azt is hangsúlyozta, hogy ne a törvény betűjét nézze az ember, hanem arra gondoljon, hogy Isten a törvénnyel segíteni akarta. A törvény az emberért van és nem az ember a törvényért. Irányt mutat nekünk és ösztönöz a jóra. A vele való egységet úgy valósíthatjuk meg, ha Isten akaratát teljesítjük. Hagyjuk, hogy ő formáljon, és ne mi akarjuk formáljuk őt a saját képünkre. A kiválasztott zsidó nép ezt nem érhette meg, ezért Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia kiterjeszti azt az egész emberiségre. De ezt csak ő tehette meg egyedül és ehhez rendelte eszközként az Egyházat. Az Egyház, akár a törvény nem önmagáért van, hanem az őt kereső emberekért. Benne, az ő oltalma alatt vagyunk csak képesek növekedni és befogadni az isteni tanításokat. Vajon befogadjuk-e? Növekszünk-e általa?
Íme, a bölcs szűz, az okos szüzek közül való, aki égő lámpásával ment Krisztus elé.
"Ti vagytok a föld sója." A sós köveket összeszedték a Holt-tenger partján, és amikor főztek, mindig beletették az ételbe. Amikor pedig már ízét vesztette, a sok főzéstől sótlanná vált, egyszerűen kidobták az utcára. A bolygónk, a Föld éppen ilyen sótlan kődarab volna, az emberi élet és főként az emberi lélek nélkül. Ez az alap oka annak, hogy minden embernek, aki megszületik ezen a bolygón küldetése van a világ felé. Azzal, hogy éljük az evangéliumot, magunk is a föld bolygó sójává, ízévé válunk. Ezen keresztül megérezhetjük a krisztusi élet ízét, és szeretetben élhetővé válik az életünk. Átjárja Isten jelenlétének az íze. Jézus azt mondja, ha sótlanná, íztelenné válunk, nem vagyunk már jók semmire és bennünket is egyszerűen kihajítanak az útvára. Céltalann válik életünk, csak vegetálunk, és nem élünk igazán. Az igazi jó cselekedett olyan, mint a világosság. Világít azoknak is, akik örökké sötétben járnak. Gondoljunk csak bele, hogy vajon van-e íze a mi életünknek? Vagy már kidobott kövek módjára heverünk az utcán. Gondoljunk csak bele, vajon mi világosságban élünk, hogy világíthassunk másoknak is? Vagy pedig sötétben, tapogatózva élünk és arra várunk, hogy majd valaki más a közelünkben világosságával megvilágítja a mi életünket is.
Bizakodj az Úrban és jót cselekedj, akkor megmaradsz földeden és biztonságban élhetsz. Örömedet az Úrban keresd, ő majd teljesíti szíved vágyait.
Jézus működése kezdetén megmondja országának alaptörvényét, a nyolc boldogságot. Ebben szemléletváltozásról van szó. Hogyan tartsuk boldognak a szegényt, vagy aki éppen sír, aki irgalmas, tiszta szívű, amikor éppen ellenkezője látszik örömnek az emberi megítélésekben? Jézus azonban sohasem követel tőlünk lehetetlen, vagy teljesíthetetlen dolgot. Vannak nyelvészek, akik az arámi "asré"-t így fordítják: éljen, hurrá, brávó. Mintha éppen egy sportversenyen ünnepelnénk a győztest. A győztes persze kifulladt, és nehezen tükröződik rajta a boldogság. Fáradt, a végtelenségig kimerült, mégis utánozhatatlanul boldog. Ez a szemlélet kiemel az emberi egyszerűség korlátai közül, és Istenhez tesz hasonlóvá. Csak ő tudja függetleníteni magát az e világi dolgoktól, és elvezet bennünket Isten gyermekeinek boldogságára. Már az ókori görögök is az olimpián győztes versenyzőnek az isteneknek kijáró győzelmi koszorút adták elismerésük jeléül. Azaz ember, aki ezeknek az alaptörvényeknek képes megfelelni, és a létezés nehézségein keresztül el tud jutni a boldogságokra azaz ember valóban megérdemli és meg is kapja a mennyei koszorút.
A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából.
Ma Krisztus testét és vérét ünnepeljük. A köztünk jelen lévő Jézus az egyház legnagyobb kincse. Ő személyesen van jelen z Eucharisztiában, és találkozni akar mindenkivel, aki hiszi az ő jelenlétét. Az evangéliumi elbeszélés szövege nemcsak ószövetségi emlékeket villant föl, hanem előre is utal az utolsó vacsora történetére. A kenyér, mint személytelen dolog van jelen, de amit Jézus cselekszik vele, az már túlmutat a kenyér anyagán. "Fogta, hálát adott, megtörte, odaadta. Ezek a mozdulatok mind fontossá válnak majd az utolsó vacsorán az Oltáriszentség alapításakor, ahogy a második olvasmányban Szent Pál beszámol erről az eseményről. A kenyér itt már több mint táplálék, föláldozott, megfeszített és megtört test, a bor pedig áldozati vérré válik.
A mai ember azonban megkérdezi: mi ebben a csodálni való? Hiszen olyan ködös, érthetetlen valóság ez. Az Isten, mint valóságos személy az emberrel, mint személlyel való találkozásához egy személytelen valamit, a kenyeret és a bort választja eszközül. Mi emberek annyira vágyunk a személyes élményekre, a kapcsolatok közvetlenségére. Az emberi tudás mindent kitalál, fejleszt, hogy ezt a személyességet növelje a technika távolságokat pillanatok alatt áthidaló eszközeivel. Ha az emberi ennyire képes a teremtett értelmével, akkor az őt teremtő Mindenható sokkal inkább képes az egyszerű kenyérben és borban létrehozni velünk a kapcsolatot.
Ahogy rácsodálkozunk Betlehem barlangjának szegénységére, Názáret csodátlan csendjére, a kereszten önmagát kiüresítő Istenre, úgy kell rácsodálkoznunk a kenyér színe alá rejtőző Személyességre. Jézus Krisztus merte vállalni a dologi lét személytelenségét, remélte azt, hogy egyszer mi emberek megtanulunk nemcsak a dolgokat látni, hanem a dolgok mögé is látni.
Világunk ezért nem érti az Eucharisztiában köztünk élő Krisztust, mert csak a felszínen él, elszokott attól, hogy a dolgok mögé lásson és felfedezze azok igazi értelmét. A zsidó népnél jobban senki sem várta a Megváltót, a Messiást, és milyen furcsa Krisztusban szeretett Testvéreim, hogy éppen ő közéjük érkezik meg, és éppen ők, akik láthatnák, akik foghatnák, érezhetnék, ők nem ismerik fel, sőt halálát akarják és el is érik azt a római helytartónál. Mi emberek mindig valami nagy robbanásszerű, csodálatos, fényes, utánozhatatlan eseményt és jelenetet tudunk elképzelni és várni az Istennel való találkozáskor. Isten azonban nem ilyen. Nem mi emberi eszünkkel gondolkodik és cselekeszik. Találkozunk vele nap mint nap és nemcsak az Eucharisztia szent táplálékában, hanem ott vár vár bennünket a hajnali sötétséget ketté szellő első napsugárban, a lábunk alatt meghajló vékony fűszálon megcsillanó harmat cseppben, vagy éppen egy az utcán szembe jövő rég nem látott régi ismerősben. Nekünk embereknek kommunikációs zavarunk van Istennel szemben. Az embernek újra kell gondolna és leginkább tanulni az Istennel való kapcsolatát. Erre is gondolt Jézus Krisztus az utolsó vacsorán, ezért mondta apostolainak: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Úgy intézi, hogy tevékeny munkatársai legyenek az apostolok és utódaik, akik ezt a csodát, az ő jelenlétét és kezdeményező szeretetét folytonos valósággá teszik. A kenyér, mint anyag így válik élővé, Krisztus testévé. Odáig megy ebben a szeretetben, hogy kezünkbe adja magát még két ezer évvel később is, ahogy ott a barlangistállóban Mária kezébe tette emberi létét, úgy most ma és minden szentmisébe a te kezedbe és szívedbe lép az Isten. Kell-e ennél személyesebb kommunikáció? Ezért nem elég Krisztusban szeretett Testvéreim a szentmisén csak ott lenni, nem részt kell benne venni, hogy lelkünk méltó hajlékká váljon a mind gyakoribb Jézussal való találkozásra. Ezért kell együtt énekelni, együtt imádkozni, együtt mondani a már unalomig ismert szentmise válaszokat, és ezért kell együtt mind gyakrabban szentáldozáshoz járulnunk.
Mit érzel, amikor látod a hófehér kovásztalan kenyeret és hallod Jézus szavait: "Vegyétek és egyétk, ez az én testem, amely értetek adatik!" Túllátsz-e az érzékelhető valóságon? A mai ünnep végtelen boldogsága, hogy Jézus Krisztus valóban itt van közöttünk az Oltáriszentségben.
Jézus így akar évezredek távolságából is ránevelni minket arra, hogy amint a hit által felfedezzük az ő jelenlétét, úgy fedezzük fel a gondviselő Isten kezét a legkisebb dolgokban is a hajunk szálának leesésétől, a mezők liliomának pompájáig.
Az Eucharisztia vétele tehát nemcsak Jézus Krisztussal, hanem az Atyával és a Szentlélekkel is összekapcsol minket. Itt rejtőzik a szentháromságos életünk legtitokzatosabb titka. Felfedezted már Krisztusban szeretett Testvérem, hogy életed Istenben van elrejtve?
Magyarország abban az időben a Római Birodalom fennhatósága alatt állt két tartományra osztva. A déli tartományt, Dél-Pannoniának nevezték, amelynek tartományi székhelye Siscia, a mai Eszék városa volt. Kerény e város környékének őslakosaként a rómaiaktól értesült már középkorúan a kereszténységről és magáról Jézus Krisztusról. Megtért és vallásos buzgalma olyan mértékű lett, hogy 300 körül már a város püspökeként tartják számon. A kereszténységgel természetesen a kereszténység üldözése is megérkezik ebbe az igencsak távoli provinciába Diocletianus császár uralomra kerülésével, aki maga is a környék szülötte volt. A püspöknek nagyon sok irigye akadt mind a rómaiak, mind az őslakosok között, így hamarosan a város parancsnoka, Maximus Praeses prefektus elé idézték. A püspököt a hívei megpróbálták menekülésre bírni, de az nem volt hajlandó megfutamodni, de egy másik városba indult, ahol útközben a katonák elfogták és így hamarosan börtönbe került. Maximus Praeses prefektus megpróbálja rávenni, hogy áldozzon a birodalom isteneinek, mert akkor elkerülheti a büntetést, de Kerény hajthatatlan maradt. Szembeszegülése miatt előbb megvesszőzték, majd visszavetették a börtönbe. Rövid ott tartózkodásának eredménye az lett, hogy megtérítette börtönőrét Marcelluszt. A prefektus gyorsan felismerte, hogy a püspök milyen veszélyt jelent még a börtönben is ezért három nap múlva a kormányzó elé vitték kihallgatásra, de eredményt az sem tudott elérni a püspöknél semmiféle fenyegetéssel, vagy zsarolással. A kormányzó döntésére az északi tartomány székhelyére Savariába szállították, hogy ott ítéljék el, hogy elkerüljék híveinek körében a zendülést, felkelést. Mivel itt sem tudták rávenni hitének megtagadására, azonnali halálra ítélték. 309. június 4.-én követ kötöttek a nyakába és a Sibarisba a mai Gyöngyös patakba vetették. A rómaiak terve, hogy majd névtelenül, ismeretlenül eltűnik a folyóban nem valósult meg, mert már az itteni keresztény közösség hívei is tudomást szereztek a kivégzésre szánt püspökük kilétéről. Megölését megakadályozni nem tudták, de testét kiemelték a vízből és magukhoz vették. A Scarabatensis nevű kapu közelében temették el.
A IV. század végén Kerény ereklyéit a római keresztények magukkal vitték Rómába, és a Via Appián, a Szent Sebestyén-bazilika mögött helyezték el. Míg Szent Kerény vértanú püspököt Északnyugat-Itáliában a késő ókortól napjainkig nagy tisztelet övezi, addig Magyarországon az évszázadok során szinte teljesen megfeledkeztek róla. A vértanú felfedezése Szombathely első püspökének, Szily Jánosnak volt köszönhető, aki tudatosan újraélesztette kultuszát. 1779-ben Mária Terézia közbenjárásával a szent ereklyéit Szombathelyre szállíttatta, ezeket egészen 1930-ig a püspöki palota kápolnájában őrizték. Kultusza akkor újult meg ismét, amikor a szaléziánusok az 1930-as években Szombathelyen telepedtek le, és templomuk védőszentjéül Szent Kerényt választották. Tiszteletére bazilikát építettek, ma egy plébániatemplom és a székesegyház egyik oltára őrzi emlékét Szombathelyen, ahol vértanúhalált szenvedett.
A modern tudományoknak köszönhetően a vértanú püspök utolsó útja, mint Jézus keresztútja ma már jól beazonosítható. A fennmaradt jegyzőkönyvek és leírások alapján a püspök vértanúságának helyszínei a mai Szombathely területén is jól felismerhetőek. A passió a mostani Szent István parkból indult, itt volt egykor az a szabadtéri színház, ahol Kerényt a helytartó ítélőszéke elé állították. Amantius, a helytartó megkísérelte pogány áldozatbemutatásra bírni a püspököt, azonban ő állhatatos maradt. Nyakába kézimalom-követ kötöttek, meghurcolták.
A püspököt végigvezették a provinciális fórumon, a császárkultusz főoltára mellett. Bár a főoltár helye ismeretlen, a fórumot a Perint és a színház közötti területre (a Kálvária és az Óperint utca környéke) teszik. A kivégzés helyét, ahonnan a püspököt a hídról a patakba dobták, a régészek az Óperint utcai híd közelében határozták meg.
2003. június 4-én ünnepelte Szombathely Szent Kerény püspök vértanúságának 1700. évfordulóját. A jubileum emlékezetére ezen a napon márványtáblát avattak az Óperint utca 1.számú ház falán, amelyre a vértanúakta ide vonatkozó néhány szavát is felírták: " Azon a helyen, ahol testét a víz partra vetette, imádkozóhelyet létesítettek."
Az emléktáblával megjelölt ház a Perint – patakot jelenleg átívelő híd mellett fekszik, annak a római kori kőhídnak a közelében, ahonnan a legújabb várostörténet szerint annak idején malomkővel a nyakában a hitét megtagadni nem hajlandó sisciai püspököt a vízbe dobták. A püspök földi maradványait innen eredetileg a keleti temetőbe vitték, és abban hantolták el. Sírja fölé aztán – ami körül később az ókeresztény temető is létrejött – kápolnát építettek. Ennek helyén ma minden bizonnyal a Szent Márton templom áll. Csak később kerülhetett át a nyughelyeként említett scarbantiai kapu melletti bazilikába, amikor a kereszténység már a Római Birodalom hivatalos államvallása lett.
Hol feküdt a scarbantiai kapu melletti bazilika? A templomot az 1940 – es években a Romkertben feltárt, egyhajós mozaikpadlós teremmel azonosították. A város topográfiai helyzetéből kiindulva azonban a bazilikát nem itt, hanem a Sopron felé vezető úton álló városkapu közelében, a falakon belül, a mai Kőszegimai Kőszegi utca északi végének körzetében találták.
A püspök ereklyéit a barbárok elől menekülő savariaiak 406 – ban Rómába szállították, és 1140 – ben a Szűz Mária templomban helyezték nyugalomba. utca északi végének körzetében kell keresni. A következtetést megerősítik az újabban előkerült leletek: Krisztus monogramos ruhakapcsoló tű, amely feltehetően papi viselethez tartozott és egy kereszt alakú bronz lámpafüggesztő – tag, amelyet egy keresztény bazilikában mécses felfüggesztésére használhattak. Mindegyiket a
Horvátország, Eszék, Szombathely védőszentje. Ő a pártfogója a rögeszmés, megszállott embereknek, és akiket gonosz szellemek szálltak meg.
A keresztény művészetben püspöki öltözetben ábrázolják malomkővel a nyakában, ahogy egy hídon áll.
Mindenható Istenünk, tekints gyengeségünkre, és minket, akiket bűneink súlya földre nyom, oltalmazzon vértanúdnak Eszéki Szent Kerénynek dicsőséges közbenjárása! Krisztus, a mi, Urunk által. Ámen!
Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért, nem félt a gonoszok szavától, mert életének alapja szilárd kőszikla volt.
Óvakodjatok a képmutatóktól! Ez Jézus cselekedeteinek konklúziója. Krisztus ugyan minden embert szeretett, a bűnösöket is, de a bűnt nem. Különösképpen, amikor a bűnt az erény látszatába csomagolják. "Fölélik az özvegyek házát, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezért súlyosabb ítélet vár rájuk" - szól az Úr. Feltűnnek, de kevélységükkel és nem szerénységgel. Imádkoznak látszatra, de szívüket nem emelik Istenhez hódolattal, bűnbánattal, hálaadással. Nem a feleslegükből adni, de mindent odaadni bizalommal az Úrnak. - Mint a szegény özvegy. És Szent Ágoston szerint csak az tud mindig adni, akinek szíve tele van szeretettel.
Így szól az Úr: Kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek: az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.
A jeruzsálemi templom hívő közösségének teszi fel Jézus a kérdést: "Hogyan állíthatják az írástudók, hogy a Messiás Dávid fia? Hiszen Dávid maga mondja a Szentlélek sugallatára: Így szól az Úr az én Uramhoz... Ha tehát Dávid maga hívja őt urának, hogyan lehet az ő fia?" Tanításaiból, cselekedeteiből már látni kellett volna a tényt, hogy Krisztus Dávidnak Ura és Fia is, és levonni a következtetést, vagyis hogy higgyenek őbenne. A jeruzsálemi templom népe előtt ő áll, akire mindez vonatkozik: ő az Isten egyszülött fia, aki emberré lett, hogy az embert kibékítse Istennel. (Mint Isten Dávid Ura, aki mint emberré lett, Dávid fia). Minden ellenségét, még a halált is lába alá tiporta, az örök Főpap, aki megítéli a nemzeteket. Hozzá tartozom, erejében bízom.
Okleveles pálinkafőző mester kóstoltató, PNT listás bíráló, és a Bajai Pálinkaház KFT. szaktanácsadója. Valamint Muth Pince pincemestere, adószámmal rendelkező őstermelő és családi gazdálkodó vagyok. Szabadidőmben a Bátai Szentvér Kegytemplom lektoraként tevékenykedem. A Magyar Magánfőzők Pálinka Lovagrend Egyesületének elnökségi tagja. A Magyar Magánfőzők Pálinka Lovagrend Kancellárja.
Bejegyzések
